Mert vannak olyan tulajdonságaim,amik egész életem folyamán ugyanazok maradnak,
legfeljebb a külső,belső elnyomások miatt jellegtelenné,így jelentéktelenné válnak 🎷🎷
Mik azok a megmaradt érzékeim,amik még megvannak?
_BETILTOM AZ EGÉSZSÉGÜGYET?MERT ANNYI PROBLÉMA VAN VELE!
Az ispáni út: Mennyi visszanyírás kell még ahhoz,hogy a régi ispáni időket elérjük? Az alagút végén már nem fény van hanem:
Egyes területeken maximumra húzták a reklámterhelést
Az emberi életnek a leértékelése folyik. Az egyértelmű szándék kinyilvánult az "egészségügyi átalakítás" területén. Márpedig: Aki szegény,és beteg,megbetegszik,az ne kínlódjon sokat,hanem haljon meg. Ez a koncepció lényege,mert ugye "~Nem ér semmit az akinek semmije sincs" lelkiállapot képviselése megjelent a tettek szintjén.
Szóval az emberi élet leértékelésének a forrása,forrásai úgy döntöttek,hogy rövidre zárva a betegséggel járó állapotokat,a szegények körében népirtást rendeznek. A régmúlt ispáni idők elérésére tett konkrét intézkedések ,az egészségügyet arra a szintre repítik,ahova az oktatást is sikerült beszorítani ⎚
A leértékelés forrásának a megállapítása 👪
Ennyi az amit megtenni,megállapítani lehetséges egyéni szinteken. Mivel minden lehetségeset megtesznek azért hogy hazugságaikkal eltérítsék ezt a megállapíthatóságot,amivel az igazság elérését akadályozzák. Ezért olyan diktatórikus mintákat vesznek fel /Organization of Turkic States /
,amik külföldön beváltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése